SZERETETÉRINTÉS tanfolyam
Az érintés már évezredek óta nemcsak a szeretet, az intimitás, a kedvesség kifejezője,
hanem erőteljes gyógyító hatással is bír.
Az anyai, védelmet és biztonságot nyújtó gondoskodással találkozunk először.
Ha ezt nem kapjuk meg, akkor már itt, a csecsemőkorban rögzülhet az elhagyatottság,
a mellőzöttség, a nemszeretettség érzése, amelynek komoly kihatása lehet egész életünkre.
Ugyanilyen nagy jelentőségű az első párkapcsolat, az első intim érintések emléke,
amelyek szintén nagy hatással lesznek a későbbi párkapcsolatokra.
A bőr egy érzékszerv, rengeteg idegvégződéssel és sejtmemóriával.
Az idegrendszeren keresztül az információk nemcsak az agyba, hanem a belső szervekbe is eljutnak.
A sejtek pedig minden információt rögzítenek, ezért van nagy jelentősége annak, hogy
mit és hogyan élünk meg az adott és kapott érintkezéseinkben.
A szeretetteljes kapcsolódások, ölelések emléke ugyanúgy megmarad, mint amikor
durvaság, fájdalom, bántalmazás ér minket.
A sejtjeink mindenre emlékeznek
A szeretetmasszázs egy meghatározott sorrendiséget követő, nagyon finom érintésen alapuló technika, amely „megszólítja” az emlékeket.
Ahol kellemes élmények / érzések érintődnek meg, ott ugyanúgy elérzékenyülhetünk,
mint amikor a fájdalmas, kellemetlen emlékek törnek felszínre egy bizonyos testrészünk
megérintésére, sőt, a feltörő zokogás sem ritka !
Blokkok oldódhatnak, hatalmas felszabadulások, elengedések születhetnek egy
kezelés alatt.
Áthangol, magasabb rezgésszintre visz és gyógyít.
Ez a fajta kezelési mód méltán tartozik a mély, gyógyító technikák közé, nem véletlenül alkalmazzák számos helyen rákos betegek kiegészítő kezeléseként.
Szeretettel ajánlom ezt a tanfolyamot nemcsak megtapasztalásra, hanem bátorítalak
arra is, hogy minél több embernek közvetítsd ezt a gyógyító energiát !
Tematika :
– bevezetés, az érintés jelentősége
– a stresszről
– indikációk / kontraindikációk
– a kezelés pozíciói hason fekve
– a kezelés pozíciói háton feve
– az arc érintése
– ebédszünet –
– gyakorlás párokban
( 2X adsz és 2X kapsz kezelést )
– felmerülő kérdések
– zárókör
– tanúsítványok átadása
Időtartam : 1 nap
Előképzettség nem szükséges !
Ára : 39.900.-
A tanfolyam elvégzéséről hivatalos tanúsítványt kapsz.
Minden szükséges információt a jelentkezés után a visszaigazoló e-mailben küldöm.
Szeretettel várlak !

